Óvintézkedések
-
A vezetőnek és az utasoknak még a légzsákkal felszerelt gépkocsiban is mindenkor becsatolva kell tartaniuk a biztonsági öveket egy esetlegesen bekövetkező baleset vagy a legtöbb felborulás során elszenvedhető sérülés kockázatának és súlyosságának minimálisra csökkentése érdekében.
-
Óvja az SRS alkatrészeit és kábeleit a víztől és egyéb folyadékoktól. Ha az SRS alkatrészei vízzel vagy más folyadékokkal történő érintkezés következtében meghibásodtak, akkor ezen alkatrészek tüzet és/vagy súlyos sérüléseket okozhatnak.
-
Az ütközésben kinyíló légzsákok okozta súlyos, halálos személyi sérülések elkerülése érdekében a vezető üljön a kormánykeréktől olyan távol, amennyire csak lehet. Az első utas mindig állítsa a lehető leghátrább az ülését, és a háttámlának dőlve üljön.
A légzsák villámgyorsan felfúvódik egy baleset során, a bennülők megsérülhetnek a felfújódás erejétől, ha nem a megfelelő helyzetben ülnek.
-
A légzsák felfújódása is okozhat sérüléseket, főként horzsolásokat az arcbőrön, illetve egyéb testrészeken, sérüléseket az eltört szemüvegtől vagy égéseket.
-
A légzsákok működése után a kormánykerékben és/vagy a műszercsoportban és/vagy az első és hátsó ajtók feletti tetőperem mindkét oldalában lévő, felfújást szolgáló fémalkatrészek még nagyon forróak. Ezért közvetlenül a légzsákok működése után ne érintse meg a légzsákok tárolóhelyeinek belső részeit.
-
Az első és az oldallégzsákok sérülést okozhatnak az első üléseken nem megfelelően helyet foglaló utasoknak.
-
Fennállhat a veszélye, hogy a vezető- és/vagy az utasoldali első és/vagy az oldallégzsák, valamint a függönylégzsák nem vagy nem megfelelően nyílik ki baleset során.
-
Soha ne szereljen menetiránynak háttal elhelyezett gyermekülést az első utasülésre az utasoldali első légzsák deaktiválása nélkül. A csecsemő vagy gyermek súlyosan megsérülhet, akár halálosan is a baleset következtében felfúvódó légzsáktól.
-
Soha ne helyezzen semmilyen tárgyat az oldalsó légzsákcímkék közelében található nyílásokba. Ha a légzsák kinyílik, ezek a tárgyak akadályozhatják a megfelelő működést, és balesetet, illetve sérülést okozhatnak.
-
Semmilyen tárgyat (például műszerfalburkolatot, mobiltelefon tokot, pohártartót, illatosítót vagy matricát) ne helyezzen a légzsák modulokra vagy azok környékére a kormánykeréken, a műszercsoporton, a szélvédő üvegen, illetve az első utasülés előtt, a kesztyűtartó fölött. Az ilyen tárgyak sérülést okozhatnak, ha a jármű ütközése olyan súlyos, hogy a légzsákok kinyílnak. Ne helyezzen tárgyakat a légzsák fölé, illetve a légzsák és Ön közé.
-
Ne helyezzen el és ne szereljen kiegészítő elemeket (pohártartót, CD-tartót, matricát stb.) az utasoldali első burkolatelemre a kesztyűtartó fölött, ha a gépkocsiban utasoldali első légzsák található. Ezek a tárgyak veszélyesen elrepülhetnek, és súlyos sérülést okozhatnak, ha az utasoldali légzsák kinyílik.
-
Amikor folyékony illatosítót szerel be a gépkocsi elejébe, ne tegye azt a műszercsoporti kijelzőre sem a műszerfal felületére. Veszélyesen elrepülhet, és súlyos sérülést okozhat, ha az utasoldali légzsák kinyílik.
-
Mindig használjon biztonsági öveket és gyermeküléseket bárhová megy, bármikor, mindenki számára. A légzsákok jelentős erővel egy szempillantás alatt fúvódnak fel. A biztonsági övek segítenek az utasokat a megfelelő helyzetben tartani, hogy a légzsákok a leghatékonyabb védelmet nyújthassák. A nem megfelelően, illetve nem becsatolt utasok még a légzsákok ellenére is súlyosan sérülhetnek, ha a légzsák felfúvódik. Mindig tartsa be a biztonsági övekkel, a légzsákokkal és az utasüléssel kapcsolatosan a kézikönyvben ismertetett óvintézkedéseket.
-
Ön és az utasok soha ne hajoljanak szükségtelenül közel a légzsákokhoz. A nem megfelelő helyzetű vezető és utasok a felfúvódó légzsákok miatt súlyos sérüléseket szenvedhetnek.
-
Ne helyezzen semmilyen tárgyat a légzsákegységekre és azok közelébe a kormánykeréken, a műszerfalon vagy az első utassal szemben a kesztyűtartó fölötti burkolatelemen, mivel ezek a tárgyak a légzsákok aktiválását kiváltó mértékű ütközés esetén súlyos sérüléseket okozhatnak.
-
• A gyermekülést soha ne helyezze az első ülésre. A csecsemő vagy gyermek súlyosan megsérülhet, akár halálosan is a baleset következtében felfúvódó légzsáktól.
-
Bármilyen típusú ütközés esetén a maximális biztonság érdekében minden utas, beleértve a vezetőt is, mindig legyen becsatolva a légzsákok felszereltségétől függetlenül az adott ülésen, így a súlyos, halálos sérülés kockázata csökkenthető baleset során. Ne üljön és ne hajoljon feleslegesen a légzsákhoz túl közel, ha a gépkocsi mozog.
-
Ha nem megfelelően ül, akkor egy ütközés során súlyosan, halálosan is megsérülhet. Minden utas üljön egyenesen, az üléspárnán középen helyet foglalva; az ülés háttámlája legyen függőleges, a biztonsági öv legyen becsatolva, a lábak kényelmesen kinyújtva, talpak a talajon amíg a gépkocsi le nem parkol.
-
Az SRS légzsákrendszer nagyon gyorsan fúvódik fel, hogy baleset során védőhatást fejtsen ki. Ha egy utas nincs megfelelő helyzetben, mert nincs a biztonsági öve becsatolva, a légzsák megütheti, és súlyos, halálos sérüléseket okozhat számára.
-
Az oldallégzsák és az elülső középső légzsák kiegészíti a vezető és az utasülés biztonsági öv rendszerét, és nem helyettesíti azokat. Ezért a biztonsági övek mindig legyenek becsatolva, ha a gépkocsi mozog. A légzsákok csak bizonyos oldalirányú ütközések vagy felborulások (Kizárólag borulásérzékelővel felszerelt gépkocsik esetében) esetén lépnek működésbe, ha a behatás kellően súlyos ahhoz, hogy a gépkocsi utasainak jelentős sérülést okozzon.
-
Az oldallégzsákok és a vezető oldali középső légzsák váratlan, személyi sérülést eredményező kinyílását megakadályozandó kerülje az oldalütközés-érzékelő megütését, ha a jármű ON állásban van, illetve a jármű OFF állásba történő kapcsolását követő 3 percen belül.
-
Ne ütögesse vagy érintse meg semmilyen tárggyal azt a helyet, ahol a légzsák vagy az ütközésérzékelő helyet kapott. Ettől a légzsák váratlan felfúvódása következhet be, ami súlyos, sőt halálos sérüléshez vezethet.
-
Ha bármilyen módon megváltoztatja vagy módosítja a beszerelés helyét vagy az ütközésérzékelő szöghelyzetét, a légzsákok szükségtelenül is felfúvódhatnak, vagy szükség esetén nem fúvódnak fel, ami súlyos, sőt halálos sérüléshez vezethet. Emiatt ne kísérelje meg karbantartani a légzsák érzékelőit vagy azok környezetét. Szervizeltesse a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Óvja az SRS alkatrészeit és kábeleit a víztől és egyéb folyadékoktól. Ha az SRS alkatrészei vízzel vagy más folyadékokkal történő érintkezés következtében meghibásodtak, akkor ezen alkatrészek tüzet és/vagy súlyos sérüléseket okozhatnak.
-
Ne alakítsa át és ne válassza le az SRS rendszer alkatrészeit és vezetékeit, ideértve bármilyen kitűző felszerelését a burkolatokra, illetve a karosszéria szerkezetének átalakítását is. Ez kedvezőtlenül befolyásolja az SRS rendszer működését, és lehetséges sérüléshez vezethet. Szükség esetén szervizeltesse a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Ha a légzsákrendszer elemeit le kell selejtezni, vagy a gépkocsit ki kell vonni a forgalomból, be kell tartani bizonyos biztonsági óvintézkedéseket, például tűzveszély miatt el kell távolítani az SRS rendszert és az előfeszítőket a járműből. Az óvintézkedések és biztonsági műveletek be nem tartása növeli a személyi sérülések kockázatát. A hivatalos Kia-márkakereskedések ismerik ezeket az óvintézkedéseket, és megadják Önnek a szükséges információkat.
-
Az SRS rendszer alkatrészeinek, vezetékeinek átalakítása, ideértve bármilyen kitűző felszerelését a burkolatokra, illetve a karosszéria szerkezetének átalakítását is, kedvezőtlenül befolyásolja az SRS rendszer működését, és lehetséges balesethez vezethet.
-
Ha nem megfelelően ül, akkor túl közel kerülhet a kinyíló légzsákhoz, hozzáütődhet a gépkocsi belső szerkezetéhez vagy kieshet a gépkocsiból, súlyos, halálos sérülést szenvedhet.
-
Az SRS és az előfeszítők robbanékony vegyi anyagokat tartalmaznak. Ha a gépkocsi selejtezése előtt nem távolítja el az SRS-t és az előfeszítőket, a gépkocsi lángra kaphat. A jármű bontása előtt keressen fel egy szakműhelyt. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Ne szereljen vagy helyezzen semmilyen tartozékot a légzsákok kioldási hatósugarába, például a műszercsoportra, az ablakokra, tartórudakra, vagy a tető síneire.
-
Ha egy légzsák felfúvásra kerül, nagy zaj kísérheti, melyet a gépkocsiba áramló finom por követ. Ez normális jelenség, nem jelent veszélyt a légzsákokat ilyen finom porba csomagolják. A légzsákok felfúvódásakor keletkező por bőr és szemirritációt okozhat, tovább bizonyos személyeknél asztmát válthat ki. Mindig mossa le a teljes érintett bőrfelületet hideg vízzel és bőrkímélő szappannal, ha olyan balesetben vett részt, ahol a légzsákok kinyíltak.
-
Az SRS csak akkor működik, ha a jármű ON pozícióban van és a jármű leállításától számítva legfeljebb mintegy 3 perc telt el. Ha az SRS légzsák figyelmeztető lámpája nem kapcsol be, vagy folyamatosan világít a jármű ON (BE) helyzetbe állítását követő 6 másodperces intervallum letelte, illetve a jármű indítása után is, vagy vezetés közben bekapcsol, akkor az SRS légzsákrendszer nem működik megfelelően. Ebben az esetben vizsgáltassa át a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Soha ne helyezzen gyermekülést vagy ülésemelőt az első ülésre.
-
Mindig csatolja be a gyerekeket a hátsó ülésen. Gyermekek számára ott a legbiztonságosabb az utazás.
-
Soha ne hajoljon az ajtóra vagy a középkonzolra – mindig üljön egyenesen.
-
Amennyiben az SRS légzsák figyelmeztető lámpája a gépkocsival való közlekedés alatt is világít, vizsgáltassa meg a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
A légzsákok csak egyszer használhatók. A légzsákok kioldása esetén cseréltesse ki a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Az SRS célja kizárólag a légzsákok felfújása kellően nagy erősségű ütközés esetén. Továbbá a légzsákok csak egyszer fúvódnak fel. Mindig viselje a biztonsági öveket.
-
Az első légzsákok oldalirányú, hátulról történő illetve átfordulásos balesetben nem fúvódnak fel. Továbbá az első légzsákok nem nyílnak ki olyan frontális ütközés során, melyben az ütközés értéke a küszöbérték alatt van.
-
Ne engedje, hogy az oldallégzsákkal felszerelt ülésen utazók fejüket odahajtsák vagy testükkel nekidőljenek az ajtónak, karjukat az ajtón pihentessék, vagy kezüket kinyújtsák az ablakon, vagy bármilyen tárgyat helyezzenek az ajtó és maguk közé, ha olyan ülésben ülnek, melyhez oldal és/vagy függönylégzsák tartozik.
-
Az oldallégzsákok legjobb védőhatása és a kinyíló oldallégzsákok által okozott sérülés elkerülése érdekében mindkét első utas üljön egyenesen a biztonsági övvel megfelelően becsatolva.
-
Ne használjon semmilyen kiegészítő üléshuzatot. Az üléshuzatok használata csökkentheti illetve megakadályozhatja a rendszer hatékonyságát.
-
Ne helyezzen tárgyakat a légzsák fölé, illetve a légzsák és Ön közé. Ne rögzítsen semmit arra a területre sem, amelyet a kinyíló légzsák foglalna el, azaz az ajtóra, az oldalsó ablakra, az első és hátsó oszlopra.
-
Ne helyezzen semmilyen tárgyat az ajtó és az ülés közé. Veszélyes lövedékké válhatnak ugyanis, ha az oldallégzsák kinyílik.
-
Ne szereljen semmilyen tartozékot az oldallégzsákok oldalára vagy közelébe.
-
Biztonsági okokból ne akasszon nehéz tárgyakat a kabátakasztókra.
-
Annak érdekében, hogy az oldal-, ill. függönylégzsákok kifejthessék tervezett védőhatásukat, mindkét első ülésen ülőnek és a hátsó szélső üléseken ülőknek közel függőleges háttartással, megfelelően bekötve kell utazniuk. Fontos, hogy a gyerekek a hátsó ülésen megfelelő gyermekülésben üljenek.
-
Ne engedje, hogy az oldallégzsákkal felszerelt ülésen utazók fejüket odahajtsák vagy testükkel nekidőljenek az ajtónak, karjukat az ajtón pihentessék, vagy kezüket kinyújtsák az ablakon, vagy bármilyen tárgyat helyezzenek az ajtó és maguk közé, ha olyan ülésben ülnek, melyhez oldal és/vagy függönylégzsák tartozik.
-
Soha ne kísérelje meg a függönylégzsák-rendszer bármely elemének felnyitását illetve javítását. Szükség esetén szervizeltesse a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Probléma jelentkezhet, ha az érzékelő beszerelésének szögállása megváltozik, például az első lökhárító, a karosszéria vagy a B oszlop deformálódása következtében, ahová az oldalütközés érzékelő be van szerelve. Ebben az esetben szervizeltesse a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Járművének kialakítása olyan, hogy elnyelje a behatásokat, és bizonyos ütközések hatására felfújódjanak a légzsákok. A lökhárítóvédő felszereléséhez vagy a lökhárító cseréjéhez csak eredeti KIA vagy azzal egyenértékű alkatrészeket használjon. Ha nem így tesz, az hátrányosan befolyásolhatja a gépkocsi ütközési teljesítményét, valamint a légzsákok működését.
-
Ha gépkocsijában oldal- és függönylégzsák is be van szerelve, állítsa a járművet OFF (ki) helyzetbe, és várjon 3 percet, ha a gépkocsit éppen vontatják. Elképzelhető, hogy az oldal- és függönylégzsák a jármű 3 percen belüli be- majd kikapcsolása esetén működésbe lép, és a borulásérzékelő a helyzetet felborulásként érzékeli.
-
Kizárólag akkor deaktiválja az utasoldali első légzsákot, ha a jármű OFF (KI) állásban van, vagy ha a meghibásodás az SRS vezérlőegységet érinti. Fennállhat a veszélye, hogy a vezető- és/vagy az első utasoldali és/vagy az oldallégzsák, valamint a függönylégzsák nem vagy nem megfelelően nyílik ki baleset során.
-
A légzsákokat befedi ez a finom por. A légzsákok felfúvódásakor keletkező por bőr- és szemirritációt okozhat, tovább bizonyos személyeknél asztmát válthat ki. Mindig mossa le a teljes érintett bőrfelületet hideg vízzel és bőrkímélő szappannal, ha olyan balesetben vett részt, ahol a légzsákok kinyíltak.
-
Biztosíték cseréje vagy az akkumulátor lecsatlakoztatása előtt állítsa a járművet OFF (kikapcsolt) pozícióba. Soha ne vegye ki és ne cserélje ki a légzsákkal kapcsolatos biztosítéko(ka)t, ha a jármű ON (bekapcsolt) helyzetben van. Ellenkező esetben az SRS légzsák figyelmeztető lámpája bekapcsol.
-
Ha a járművet elöntötte a víz, és átáztak a szőnyegek vagy víz van a padlón, ne próbálja meg beindítani a járművet, hanem vizsgáltassa át egy szakműhelyben. A Kia egy hivatalos Kia márkakereskedéssel/szervizpartnerrel történő kapcsolatfelvételt javasolja.
-
Ha a légzsákrendszer elemeit le kell selejtezni, vagy a gépkocsit ki kell vonni a forgalomból, be kell tartani bizonyos biztonsági óvintézkedéseket. A hivatalos Kia-márkakereskedések ismerik ezeket az óvintézkedéseket, és megadják Önnek a szükséges információkat. Az óvintézkedések és biztonsági műveletek be nem tartása növeli a személyi sérülések kockázatát.
-
13 év alatti gyerekek mindig a hátsó ülésen megfelelően becsatolva utazzanak. Soha ne hagyja, hogy a gyerekek az első utasülésen utazzanak. Ha egy 13 év feletti gyermeket mégis az első utasülésen kell utaztatni, akkor csatolja be megfelelően, és tolja hátra az ülést amennyire csak lehet.
-
Ha gyermek ül valamelyik hátsó szélső ülésen, csak megfelelően rögzített gyermekülésben utazhat.
-
Győződjön meg arról, hogy a gyermekülést a lehető legmesszebb helyezte el az ajtó felőli oldaltól, és megfelelően rögzítette, hogy ne mozduljon el helyéről.
-
Ha az utasoldali első légzsák ki-/bekapcsolója (ON/OFF) nem működik megfelelően, a műszerfalon világítani kezd a légzsák figyelmeztető lámpája. Az utasoldali első légzsák kikapcsolt állapotának (OFF) ellenőrző lámpája (
) pedig nem világít (az utasoldali első légzsák bekapcsolt állapotának (ON) ellenőrző lámpája bekapcsol), az SRS vezérlőegység újraaktiválja az utasoldali első légzsákot, és az utasoldali első légzsák akkor is felfújódik frontális ütközés esetén, ha az utasoldali első légzsák ON/OFF (be/ki) kapcsolója OFF (ki) állásban van ().
című fejezetet). Ebben az esetben vizsgáltassa át a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Ha az SRS légzsák figyelmeztető lámpája villog vagy nem kapcsol be, amikor a jármű ON (bekapcsolt) állásban van, vagy a gépkocsi vezetése közben világít, ellenőriztesse a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Az első légzsák ki-/bekapcsoló (ON/OFF) kapcsolóját egy hasonló kis méretű, merev tárgy segítségével elfordíthatja. Mindig ellenőrizze az első légzsák ki-/bekapcsoló (ON/OFF) kapcsolójának és az utasoldali első légzsák ON/OFF (be/ki) ellenőrző lámpájának állapotát. Az utasoldali első légzsák ki-/bekapcsoló (ON/OFF) kapcsolójának megfelelő állásáért a vezető felelős.
-
Kizárólag akkor deaktiválja az utasoldali első légzsákot, ha a jármű OFF (KI) állásban van, vagy ha a meghibásodás az SRS vezérlőegységet érinti.
-
Akkor se szereljen gyermekülést az első utasülésre, ha a gépkocsi fel van szerelve az utasoldali első légzsák ki-/bekapcsoló (ON/OFF) kapcsolójával. • A gyermekülést soha ne helyezze az első ülésre. Azok a gyermekek, akik túl nagyok már ezekhez a gyermekülésekhez, mindig a hátsó sorban üljenek, és használják a hárompontos biztonsági öveket. Baleset esetén a gyermekek védelme akkor a legnagyobb, ha a hátsó ülésen megfelelő gyermekülésben becsatolva ülnek.
-
Ha már nincs szükség gyermekülésre az első utasülésen, akkor a lehető leghamarabb kapcsolja vissza az utasoldali első légzsákot.
-
A vezető kezét tegye a kormánykerékre 9:00 és 3:00 helyzetekbe. Az utasok karja és keze legyen az ölükben.
-
Az ülést állítsa az első légzsákoktól távol amennyire csak lehet, de csak annyira, hogy még irányítani tudja a gépkocsit.
-
Ha az ülés vagy az üléshuzat sérült, javíttassa meg a rendszert egy szakszervizben. A Kia hivatalos Kia márkakereskedés/szervizpartner felkeresését javasolja.
-
Az SRS rendszer úgy került kialakításra, hogy csak akkor működtesse az első légzsákokat, ha az ütközés megfelelő intenzitású, és az ütközéskor fellépő erők a gépkocsit a hossztengelyétől jobbra és balra 30°-on belüli tartományban érik.
-
Az első légzsákok oldalirányú, hátulról történő illetve átfordulásos balesetben nem fúvódnak fel. Továbbá az első légzsákok nem nyílnak ki olyan frontális ütközés során, melyben az ütközés értéke a küszöbérték alatt van.
-
A légzsákok csak bizonyos oldalirányú ütközések vagy felborulások (Kizárólag borulásérzékelővel felszerelt gépkocsik esetében) esetén lépnek működésbe, ha a behatás kellően súlyos ahhoz, hogy a gépkocsi utasainak jelentős sérülést okozzon.
-
Ha egy légzsák felfúvásra kerül, nagy zaj kísérheti, melyet a gépkocsiba áramló finom por követ. Ez nem jelent veszélyt.
-
A légzsákok burkolatának tisztítására csak puha száraz, illetve vízzel megnedvesített ruhát használjon. A vegyszerek vagy tisztítószerek kedvezőtlenül befolyásolják a légzsákok burkolatát, és a rendszer megfelelő működését.
-
Felszereltségtől függően borulásérzékelővel
-
A légzsákok felborulás esetén (ha a gépkocsi fel van szerelve oldal- vagy függönylégzsákokkal) villámgyorsan felfújódnak, hogy segítsenek megvédeni a bent ülőket a súlyos személyi sérülésektől.
-
Az oldal- és a függönylégzsákok akkor fúvódnak fel, ha a borulásérzékelő a gépkocsi felborulását is érzékeli. A légzsákok felborulás esetén felfújódhatnak, ha a borulásérzékelő érzékeli azt.
-
Habár az első légzsákok (a vezető és az utasoldali első légzsákok) csak frontális ütközés esetén fúvódnak fel, illetve felfújódhatnak más ütközés során is, ha az első ütközésérzékelők megfelelő erősségű jelet érzékelnek. Az oldallégzsákok (oldal és/vagy függönylégzsákok) pedig arra szolgálnak, hogy csak oldalütközéskor fújódjanak fel, illetve felfújódhatnak más ütközés során is, ha az oldalütközés érzékelők megfelelő erősségű jelet érzékelnek. Például az oldalsó légzsák és a függönylégzsák aktiválódhat, ha a borulásérzékelők borulás lehetséges bekövetkeztét jelzik (akkor is, ha ténylegesen nem kerül rá sor), vagy egyéb helyzetekben, többek között, amikor a gépkocsit vontatás közben eldöntik. Bár az oldalsó és/vagy a függönylégzsákok nem biztosítanak védelmet felboruláskor, aktiválódnak, hogy megakadályozzák az utasok, különösen a bekötött utasok kivetődését a gépkocsiból. Ha a gépkocsi fenéklemeze kiépítetlen úton nekikoppan valamilyen kidudorodásnak, bármilyen akadálynak, vagy járdaszegélynek, a légzsákok felfúvódhatnak. Ezért mindig óvatosan vezessen kiépítetlen, vagy nem gépkocsi-forgalomra szolgáló utakon.
-
Amikor az utasoldali első légzsák ki-/bekapcsoló (ON/OFF) kapcsolója az ON (be) állásban van, akkor az utasoldali első légzsák aktív, és ilyenkor gyermek- vagy csecsemőülés nem szerelhető be az első utasülésre.
-
Amikor az utasoldali első légzsák ki-/bekapcsoló (ON/OFF) kapcsolója az OFF (ki) állásban van, akkor az utasoldali első légzsák nem aktív.
-
-
Ha nincs borulásérzékelővel szerelve
-
Az oldal ill. függönylégzsákokkal felszerelt gépkocsi oldallégzsákjai felfúvódhatnak, ha a gépkocsi oldalütközéstől borul fel.
-