Keresés csak cím szerint
Kezdőképernyő > Karbantartás > Ütemezett karbantartás > Ütemezett karbantartással kapcsolatos óvintézkedések

Ütemezett karbantartással kapcsolatos óvintézkedések

Kövesse a normál karbantartási ütemtervet, ha a gépkocsit elsősorban olyan helyeken használja, amelyekre az alábbi körülmények egyike sem érvényes. Ha bármelyik körülmény fennáll, akkor kövesse a „Karbantartás intenzív használat esetén” című fejezetben leírtakat.

  • Ismétlődő rövidtávú, 8 km-nél (5 mérföld) rövidebb út normál hőmérsékleten vagy 16 km-nél (10 mérföld) rövidebb vezetés fagyos időben.

  • Hússzútávú motor üresjárat vagy alacsony sebességen történő haladás.

  • Vezetés durva, poros, kiépítetlen, kavicsos vagy sóval szórt úton.

  • Vezetés sózott vagy más korrodáló anyaggal felszórt területen, vagy nagyon hideg időjárási körülmények között.

  • Vezetés nagy porban.

  • Vezetés sűrű forgalmi viszonyokkal rendelkező területen.

  • Vezetés emelkedőn, lejtőn vagy hegyi úton felváltva.

  • Használat vontatáshoz vagy kempingezéshez, valamint vezetés tetőre rakodással.

  • Vezetés járőrkocsiként, taxiként vagy más kereskedelmi vontató járműként.

  • Gyakori vezetés nagy sebességgel vagy gyors gyorsítással/lassítással.

  • Vezetés gyakori motorleállítással/-indítás kondíciók mellett

  • Motorolaj-felhasználás, amely nem javasolt (ásvány típusú, fél-szintetikus, alacsonyabb fokú, stb.)

Ha járművét az előzőleg felsorolt körülmények bármelyikében üzemeltetik, akkor gyakrabban kell ellenőriznie, cserélnie vagy utántöltenie, a szokásos használati karbantartási ütemterv helyett az intenzív használati karbantartási ütemtervet használva.

Normál karbantartási ütemterv – Európában (kivéve Oroszországot)

A megfelelő kibocsátásszabályzó rendszer és teljesítmény biztosítása érdekében az alábbi karbantartási munkákat kell elvégezni. A garancia érdekében tartsa meg a nyugtákat, hogy a gépkocsin el lehessen végezni minden, a kibocsátásszabályzó rendszert érintő szervizelést. Ha a távolság és az idő is látható, akkor a szervizelés gyakoriságát a hátralévő idő és a megtehető távolság közül a hamarabb bekövetkező határozza meg.

Sz.

TÉTEL

MEGJEGYZÉS

*1

Motorolaj és motorolajszűrő

  • Mivel a motorolaj fogyasztása vezetés közben normális, a motorolajszintjét rendszeresen ellenőrizni kell.

  • A motorolaj cseréjének intervalluma normál üzemi körülmények között az ajánlott motorspecifikáción alapszik. Ha nem az ajánlott motorolaj specifikációt alkalmazzák, akkor cserélje ki a motorolajat a súlyos használati karbantartási ütemtervnek megfelelően.

*2

Hűtőfolyadék (motor)

Hűtőfolyadék hozzáadásakor csakis ioncserélt vizet vagy lágy vizet töltsön a gépkocsiba, és soha ne keverje a gyárban betöltött hűtőfolyadékot kemény vízzel. Ha helytelen hűtőfolyadék-keveréket használ, az súlyos meghibásodáshoz vagy a motor károsodásához vezethet.

*3

Hajtószíjak (Motornál)

  • Állítsa be a generátor, vízszivattyú, és légkondicionáló hajtószíjának feszességét. Ellenőrizze a hajtószíjakat, és szükség esetén cserélje ki vagy javítsa meg azokat.

  • Ellenőrizze a hajtószíj-feszítőt, a szíjfeszítő tárcsát és a generátortárcsát, és szükség esetén állítsa be megfelelően vagy cserélje ki.

*4

Szelephézag

Ellenőrizze, hogy nem túl hangosak-e a szelepek és/vagy nem túl nagy a motor vibrációja. Szükség esetén állítsa be. Ebben az esetben ellenőriztesse a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia-kereskedő/szervizpartner felkeresését javasolja.

*5

Gyújtógyertya

Ha úgy kényelmesebb, korábban is kicserélheti, amikor más tételek karbantartását végzi.

*6

Differenciálmű-olaj (hátsó, első)

A differenciálmű-olajat mindig ki kell cserélni, ha az alkatrész víz alá merült.

*7

Differenciálmű-olaj (hátsó) - LSD-vel

Amikor a differenciálolajat LSD-re cseréli, csak a megadott LSD-olajat használja.

*8

Üzemanyag-adalékok

A Kia azt javasolja, hogy legalább a RON-skála (Research Octane Number) szerinti 95-ös / AKI-skála (Antiknock Index) szerinti 91-es (csak Európában), illetve a RON-skála (Research Octane Number) szerinti 91-es / AKI-skála (Antiknock Index) szerinti 87-es (Európán kívül) oktánszámú, ólommentes benzint tankoljon.

Ha rendszeresen olyan üzemanyagot használ, amely nem tartalmazza a szükséges adalékanyagokat, és a motor nem indul vagy nem jár simán, akkor érdemes minden olajcsere alkalmával 1 palacknyi adalékanyagot tölteni az üzemanyagtartályba. Az adalékanyagok beszerezhetőek a szakműhelyben, ahol tájékoztatást is adnak használatukról. A Kia hivatalos Kia-kereskedő/szervizpartner felkeresését javasolja. Egyéb adalékanyagokat ne használjon.

KARBANTARTÁSI IDŐSZAKOK

Hónapok száma vagy megtett távolság, amelyik előbb bekövetkezik

KARBANTARTÁSI TÉTEL

Hónapok

24

48

72

96

120

144

168

192

Mérföld×1000

20

40

60

80

100

120

140

160

km×1000

30

60

90

120

150

180

210

240

Motorolaj és motorolajszűrő *1

(Benzin) 2,0 FR T-GDi

Cserélje le minden 10 000 km (6500 mérföld) vagy 12 hónap után

(Benzin) 3,3 T-GDi

Hűtőfolyadék (Motornál) *2

Első csere 210 000 km (140 000 mérföld) vagy 120 hónap után, majd minden 30 000 km (20 000 mérföld) vagy 24 hónap után

Hajtószíjak (Motornál)*3

-

-

A

A

A

A

A

A

Szelephézag *4

(Benzin) 2,0 FR T-GDi

-

-

A

-

-

A

-

-

(Benzin) 3,3 T-GDi

-

-

A

-

-

A

-

-

Vákuumtömlők és forgattyúház szellőztető tömlő

A

A

A

A

A

A

A

A

Gyújtógyertyák*5

(Benzin) 2,0 FR T-GDi

Cserélje ki minden 70 000 km (45 500 mérföld) után

Automata sebességváltó folyadék

Nem szükséges sem ellenőrzés, sem szervizelés

Hajtótengely és gumiharangok

A

A

A

A

A

A

A

A

Kardántengely

A

A

A

A

A

A

A

A

Differenciálmű-olaj (hátsó)*6,*7

LSD nélkül

-

A

-

A

-

A

-

A

LSD-vel

-

CS

-

CS

-

CS

-

CS

Differenciálmű-olaj (első) (összkerékhajtás) *6

-

A

-

A

-

A

-

A

Osztómű olaja (összkerékhajtás)

Nem szükséges sem ellenőrzés, sem szervizelés

Üzemanyag-adalékok *8

Minden 10 000 km (6500 mérföld) vagy 12 hónap után töltse fel

Üzemanyagcsövek, tömlők és csatlakozásaik

-

A

-

A

-

A

-

A

Üzemanyag-tartály légszűrője

-

A

-

A

-

A

-

A

Gőztömlő, és az üzemanyagbetöltő-nyílás sapkája

-

A

-

A

-

A

-

A

Légszűrőbetét

A

CS

A

CS

A

CS

A

CS

Töltőlevegő-hűtő, be-/kiszívó tömlő, beszívó légtömlő

(Benzin) 2,0 FR T-GDi

Minden 10 000 km (6500 mérföld) vagy 12 hónap után ellenőrizze

(Benzin) 3,3 T-GDi

Minden 10 000 km (6500 mérföld) vagy 12 hónap után ellenőrizze

Kipufogó-rendszer

A

A

A

A

A

A

A

A

Hűtőrendszer

-

A

A

A

A

A

A

A

Légkondicionáló kompresszor/hűtőközeg

A

A

A

A

A

A

A

A

Klímaberendezés légszűrője

CS

CS

CS

CS

CS

CS

CS

CS

Tárcsafékek és fékbetétek

A

A

A

A

A

A

A

A

Fékcsövek, tömlők és csatlakozásaik

A

A

A

A

A

A

A

A

Fékfolyadék

CS

CS

CS

CS

CS

CS

CS

CS

Rögzítőfék

A

A

A

A

A

A

A

A

Kormánymű fogasléce, rudazata és gumiharangjai

A

A

A

A

A

A

A

A

Felfüggesztés gömbcsuklói

A

A

A

A

A

A

A

A

Gumiabroncs (nyomás és futófelület kopás)

A

A

A

A

A

A

A

A

Akkumulátor-állapot (12V)

A

A

A

A

A

A

A

A

A: Átvizsgálás, és szükség szerint beállítás, javítás, tisztítás vagy csere

CS: Csere.

Karbantartás intenzív használat esetén – Európában (kivéve Oroszországot)

KARBANTARTÁSI TÉTEL

KARBANTARTÁSI MŰVELET

KARBANTARTÁSI IDŐSZAKOK

VEZETÉSI KÖRÜLMÉNYEK

Motorolaj és motorolajszűrő

(Benzin) 2,0 FR T-GDi

CS

5000 kilométerenként (3000 mérföld) vagy 6 havonta

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L

(Benzin) 3,3 T-GDi

CS

5000 kilométerenként (3000 mérföld) vagy 6 havonta

Gyújtógyertyák

CS

A körülményektől függően gyakrabban cserélendő

A, B, F, G, H, I, K

Automata sebességváltó folyadék

CS

90 000 kilométerenként (60 000 mérföld)

A, C, F, G, H, I, J, K

Hajtótengely és gumiharangok

A

A körülményektől függően gyakrabban átvizsgálandó

C, D, E, F, G, H, I, J

Kardántengely

A

15 000 kilométerenként (10 0000 mérföld) vagy 12 havonta

C, E

Differenciálmű-olaj (hátsó)

LSD nélkül

CS

120 000 kilométerenként (80 000 mérföld)

C, E, G, H, I, J

LSD-vel

CS

60 000 kilométerenként (40 0000 mérföld)

C, E, G, H, I, J

Differenciálmű-olaj (első) (összkerékhajtás)

CS

120 000 kilométerenként (80 000 mérföld)

C, E, G, H, I, J

Osztómű olaja (összkerékhajtás)

-

Nem szükséges sem ellenőrzés, sem szervizelés

-

Légszűrőbetét

CS

A körülményektől függően gyakrabban cserélendő

C, E

Klímaberendezés légszűrője

CS

A körülményektől függően gyakrabban cserélendő

C, E, G

Féktárcsák, fékbetétek és féknyergek

C, D, E, G, H, I, J, K

Rögzítőfék

A

A körülményektől függően gyakrabban átvizsgálandó

C, D, G, H

Kormánymű fogasléce, rudazata és gumiharangjai

A

A körülményektől függően gyakrabban átvizsgálandó

C, D, E, F, G

Felfüggesztés gömbcsuklói

A

A körülményektől függően gyakrabban átvizsgálandó

C, D, E, G, H, I

Karbantartási művelet

I: Átvizsgálás, és szükség szerint beállítás, javítás, tisztítás vagy csere

CS: Csere.

INTENZÍV VEZETÉSI KÖRÜLMÉNYEK

A: Ismétlődő rövidtávú, 8 km-nél rövidebb vezetés normál hőmérsékleten vagy kevesebb, mint 16 km levezetése fagyásponton.

B: Hússzútávú motor üresjárat vagy alacsony sebességen történő haladás.

C: Vezetés durva, poros, kiépítetlen, kavicsos vagy sóval szórt úton.

D: Vezetés sózott vagy más korrodáló anyaggal felszórt területen, vagy nagyon hideg időjárási körülmények között.

E: Vezetés nagy porban.

F: Vezetés sűrű forgalmi viszonyokkal rendelkező területen.

G: Vezetés emelkedőn, lejtőn vagy hegyi utakon felváltva.

H: Használat vontatáshoz vagy kempingezéshez, valamint vezetés tetőre rakodással.

I: Vezetés járőrkocsiként, taxiként vagy más kereskedelmi vontató járműként.

J: Gyakori vezetés nagy sebességgel vagy gyors gyorsítással/lassítással.

K: Vezetés gyakori motorleállítással/-indítással.

L: Motorolaj-felhasználás, amely nem javasolt (ásvány típusú, fél-szintetikus, alacsonyabb fokú, stb.)

Normál karbantartási ütemterv - Európa kivételével (Oroszországot is beleértve)

A megfelelő kibocsátásszabályzó rendszer és teljesítmény biztosítása érdekében az alábbi karbantartási munkákat kell elvégezni. A garancia érdekében tartsa meg a nyugtákat, hogy a gépkocsin el lehessen végezni minden, a kibocsátásszabályzó rendszert érintő szervizelést. Ha a távolság és az idő is látható, akkor a szervizelés gyakoriságát a hátralévő idő és a megtehető távolság közül a hamarabb bekövetkező határozza meg.

Sz.

TÉTEL

MEGJEGYZÉS

*1

Motorolaj és motorolajszűrő

  • Mivel a motorolaj fogyasztása vezetés közben normális, a motorolajszintjét rendszeresen ellenőrizni kell.

  • A motorolaj cseréjének intervalluma normál üzemi körülmények között az ajánlott motorspecifikáción alapszik. Ha nem az ajánlott motorolaj specifikációt alkalmazzák, akkor cserélje ki a motorolajat a súlyos használati karbantartási ütemtervnek megfelelően.

*2

Hűtőfolyadék (motor)

Hűtőfolyadék hozzáadásakor csakis ioncserélt vizet vagy lágy vizet töltsön a gépkocsiba, és soha ne keverje a gyárban betöltött hűtőfolyadékot kemény vízzel. Ha helytelen hűtőfolyadék-keveréket használ, az súlyos meghibásodáshoz vagy a motor károsodásához vezethet.

*3

Hajtószíjak (Motornál)

  • Állítsa be a generátor, vízszivattyú, és légkondicionáló hajtószíjának feszességét. Ellenőrizze a hajtószíjakat, és szükség esetén cserélje ki vagy javítsa meg azokat.

  • Ellenőrizze a hajtószíj-feszítőt, a szíjfeszítő tárcsát és a generátortárcsát, és szükség esetén állítsa be megfelelően vagy cserélje ki.

*4

Szelephézag

Ellenőrizze, hogy nem túl hangosak-e a szelepek és/vagy nem túl nagy a motor vibrációja. Szükség esetén állítsa be. Ebben az esetben ellenőriztesse a rendszert egy szakműhelyben. A Kia hivatalos Kia-kereskedő/szervizpartner felkeresését javasolja.

*5

Gyújtógyertya

Ha úgy kényelmesebb, korábban is kicserélheti, amikor más tételek karbantartását végzi.

*6

Differenciálmű-olaj (hátsó, első)

A differenciálmű-olajat mindig ki kell cserélni, ha az alkatrész víz alá merült.

*7

Differenciálmű-olaj (hátsó) - LSD-vel

Amikor a differenciálolajat LSD-re cseréli, csak a megadott LSD-olajat használja.

*8

Üzemanyag-adalékok

A Kia azt javasolja, hogy legalább a RON-skála (Research Octane Number) szerinti 95-ös / AKI-skála (Antiknock Index) szerinti 91-es (csak Európában), illetve a RON-skála (Research Octane Number) szerinti 91-es / AKI-skála (Antiknock Index) szerinti 87-es (Európán kívül) oktánszámú, ólommentes benzint tankoljon.

Ha rendszeresen olyan üzemanyagot használ, amely nem tartalmazza a szükséges adalékanyagokat, és a motor nem indul vagy nem jár simán, akkor érdemes minden olajcsere alkalmával 1 palacknyi adalékanyagot tölteni az üzemanyagtartályba. Az adalékanyagok beszerezhetőek a szakműhelyben, ahol tájékoztatást is adnak használatukról. A Kia hivatalos Kia-kereskedő/szervizpartner felkeresését javasolja. Egyéb adalékanyagokat ne használjon.

KARBANTARTÁSI IDŐSZAKOK

NORMÁL KARBANTARTÁSI ÜTEMTERV - EURÓPA KIVÉTELÉVEL (OROSZORSZÁGOT IS BELEÉRTVE)

Hónapok száma vagy megtett távolság, amelyik előbb bekövetkezik

KARBANTARTÁSI IDŐSZAKOK

Hónapok

12

24

36

48

60

72

84

96

Mérföld×1000

10

20

30

40

50

60

70

80

km×1000

15

30

45

60

75

90

105

120

Motorolaj és motorolajszűrő *1

(Benzin) 2,0 FR T-GDi

Kivéve Kínában

Cserélje le minden 10 000 km (6500 mérföld) vagy 12 hónap után

KÍNÁBAN

Cserélje 5000 km-enként (3 000 mérföld) vagy 6 havonta

(Benzin) 3,3 T-GDi

Kivéve Kínában

Cserélje le minden 10 000 km (6500 mérföld) vagy 12 hónap után

KÍNÁBAN

Cserélje 5000 km-enként (3 000 mérföld) vagy 6 havonta

Hűtőfolyadék (Motor)*2

Első csere 210 000 km (140 000 mérföld) vagy 120 hónap után, majd minden 30 000 km (20 000 mérföld) vagy 24 hónap után

Hajtószíjak (Motornál)*3

-

A

-

A

-

A

-

A

Szelephézag*4

(Benzin) 2,0 T-GDi

-

-

-

-

-

A

-

-

(Benzin) 3,3 T-GDi

-

-

-

-

-

A

-

-

Vákuumtömlők és forgattyúház szellőztető tömlő

-

A

-

A

-

A

-

A

Gyújtógyertyák*5

(Benzin) 2,0 T-GDi

Cserélje ki minden 70 000 km (45 500 mérföld) után

(Benzin) 3,3 T-GDi

Cserélje ki minden 70 000 km (45 500 mérföld) után

Automata sebességváltó folyadék

Nem szükséges sem ellenőrzés, sem szervizelés

Hajtótengely és gumiharangok

-

A

-

A

-

A

-

A

Kardántengely

-

A

-

A

-

A

-

A

Differenciálmű-olaj (hátsó)*6,*7

LSD nélkül

-

-

-

|

-

-

-

|

LSD-vel

-

-

-

CS

-

-

-

CS

Differenciálmű-olaj (első) (összkerékhajtás)*6

-

-

-

|

-

-

-

|

Osztómű olaja (összkerékhajtás)

Nem szükséges sem ellenőrzés, sem szervizelés

Üzemanyag-adalékok*8

Kivéve Kína, Brazília

Töltse fel 10 000 km-enként (6 500 mérföld) vagy 6 havonta

Kínában, Brazíliában

Töltse fel 5 000 km-enként (3 000 mérföld) vagy 6 havonta

Üzemanyag-szűrő

Kínában, Brazíliában

-

A

-

CS

-

A

-

CS

Üzemanyagcsövek, tömlők és csatlakozásaik

-

-

-

A

-

-

-

A

Üzemanyag-tartály légszűrője

Kivéve Kínában

-

A

-

CS

-

A

-

CS

KÍNÁBAN

A

A

CS

A

A

CS

A

A

Gőztömlő, és az üzemanyagbetöltő-nyílás sapkája

-

-

-

A

-

-

-

A

Légszűrőbetét

Kivéve Kínában, Indiában, és Közel-Keleten

A

A

CS

A

A

CS

A

A

Kínában, Indiában és a Közel-Keleten

CS

CS

CS

CS

CS

CS

CS

CS

Töltőlevegő-hűtő, be-/kiszívó tömlő, beszívó légtömlő

(Benzin) 2,0 FR T-GDi

Minden 10 000 km (6500 mérföld) vagy 12 hónap után ellenőrizze

(Benzin) 3,3 T-GDi

Minden 10 000 km (6500 mérföld) vagy 12 hónap után ellenőrizze

Kipufogó-rendszer

-

A

-

A

-

A

-

A

Hűtőrendszer

-

-

-

A

-

A

-

A

Légkondicionáló kompresszor/hűtőközeg

A

A

A

A

A

A

A

A

Klímaberendezés légszűrője

Ausztrália és Új-Zélad kivételével

CS

CS

CS

CS

CS

CS

CS

CS

Ausztráliában és Új-Zélandon

A

CS

A

CS

A

CS

A

CS

Tárcsafékek és fékbetétek

-

A

-

A

-

A

-

A

Fékcsövek, tömlők és csatlakozásaik

-

A

-

A

-

A

-

A

Fékfolyadék

A

A

CS

A

A

CS

A

A

Rögzítőfék

-

A

-

A

-

A

-

A

Kormánymű fogasléce, rudazata és gumiharangjai

A

A

A

A

A

A

A

A

Felfüggesztés gömbcsuklói

A

A

A

A

A

A

A

A

Gumiabroncs (nyomás és futófelület kopás)

A

A

A

A

A

A

A

A

Akkumulátor-állapot (12V)

Kivéve Közel-Kelet

-

A

-

A

-

A

-

A

KÖZEL-KELETEN

Ellenőrizze minden 10 000 km (6500 mérföld) után vagy 6 havonta

A: Átvizsgálás, és szükség szerint beállítás, javítás, tisztítás vagy csere

CS: Csere.

Karbantartás Intenzív használat esetén – Európa kivételével (beleértve Oroszországot is)

KARBANTARTÁSI TÉTEL

KARBANTARTÁSI MŰVELET

KARBANTARTÁSI IDŐSZAKOK

VEZETÉSI KÖRÜLMÉNYEK

Motorolaj és motorolajszűrő

(Benzin) 2,0 FR T-GDi

Kivéve Kínában

CS

5000 kilométerenként (3000 mérföld) vagy 6 havonta

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L

KÍNÁBAN

CS

Minden 5000 km (3000 mérföld) vagy 3 hónap után